• Home
  • Blog
  • DOWN FOR WHATEVER Interjú 🎤🎸 Hogy lesz tovább?

DOWN FOR WHATEVER Interjú 🎤🎸 Hogy lesz tovább?

DOWN FOR WHATEVER Interjú 🎤🎸 Hogy lesz tovább?

Zenéjükön első sorban a Nu-metal, a post-hardcore, és a metalcore stílusjegyei érződnek. A korai számaik egyértelműen a dallamos hardcore együtteseket idézik, de későbbi kiadványaikon már több stílus is keveredik, és a modern elektronikus zenei irányzatok befolyása is erősen érződik. Általánosan jellemzőek a Down For Whatever zenéjére a tördelt, breakdown-szerű riffek, az erős, sötét, személyesebb hangvételű vagy társadalomkritikus szövegek, melyek több szólamú (sokszor kórusként is funkcináló), női vokálokkal kiegészített énekkel hallhatóak, helyenként scream betétekkel megerősítve a dalok mondanivalóját.

A zenekar első “White Light” c. albuma 2017 májusában jelent meg, melyet Császár Róbert (gitár), Zsoldos Dávid (dob) és Diószegi Kiki (ének) írtak meg és rögzítettek, majd a felvételek után csatlakozott a bandához Czink Zsombor (basszusgitár). Olyan nemzetközi zenekarokkal játszottak együtt, mint például az Eskimo Callboy, We came as romans, Helia, Ignite; majd az első magyar nyelvű kislemezük (Ennyi volt) után egy 14 állomásos magyarországi turnén vettek részt az AWS és a USEME zenekarokkal.

A zenekar 2019. március 9-én tartotta a négy éves születésnapjával egybekötött TELTHÁZAS kislemezbemutatóját a Dürer Kert 041-es termében. Legfrissebb kiadványuk a legutóbbi kislemezük záró dalának, a “Talán”-nak a videóklipje, mely lírai hangzásával nagyon gyorsan közönségkedvenccé vált.

SHARE THIS POST